Csonthülye
 Mr. Bones 2001.

Az istenek rossz helyre estek
Dél-Afrikát még a Halálos Fegyver 2-ben is mint az Apartheid birodalmát ismertük meg, azóta a feketéket nagy-nehezen visszahelyezték jogaikba, így a fehér-délafrikaiak immár új szalonképességük birtokában lehetnek jelen a nagyvilágban, például hazánkban is, mint a Dreher sörgyár tulajdonosai, vagy a nemzetközi filmpiacon, mint e Csonthülye c. film gyártói.

Ez a film leginkább a Piedonés filmekre emlékeztetheti a nézőt, szinte csak az ökölcsapások és az azokat kísérő dob és cintányér effektusok jelentik a különbséget. Van valami primitív törzs, a Kavukik, akiknek a királyuk haldoklik, és haza akarja hívni a fiát, örökösét, akit vagy 20 éve Sun City-ben nemzett egy mámoros éjszakán. Már a film legelső percei is rávezetnek minket, hogy a 70-es évek tingli-tangli vígjátékainak stílusával kell farkasszemet néznünk - mintegy másfélórán keresztül. Idáig még nem is hangzik rosszul, csakhogy ami akkoriban tingli-tanglinak számított, az mára már gagyivá fakult.
Elvileg a bennszülöttes, törzses filmek is lehetnek működőképesek, lásd az Alibi Törzs (na jó, ott a törzs tényleg csak alibi) vagy a Jaguár egészen kellemes filmek, a Csonthülye azonban valószínűleg akkor is elképesztően rossz lenne, ha Amerikában játszódna és tinifilm lenne, értsd, nem a bennszülöttek rontják el. Egyrészt beszélhetünk arról, hogy mint vígjáték mennyire retardált, másrészt megfigyelhető az is, hogy itt egyfajta mássággal van dolgunk, hiszen ne feledjük, egy sajátos (dél-afrikai) kultúra termékéről van szó. Mert esetleg az is lehet, hogy szemünk és agyunk nagyon ráállt a saját (eumerikai) kultúránkra és a máshonnan érkező jövevényt indokolatlanul utasítjuk el, rekesztjük ki. Elképzelhető, hogy ugyanúgy, ahogyan a francia, finn, holland és vietnámi filmeket különös figyelemmel övezzük, ezt a dél-afrikai csöppséget sem kellene kiutálnunk csak azért, mert elsőre nem tudta eltalálni a megfelelő stílust.
Mert ami azt illeti, elképesztően kellemetlen a parókás fehér férfi bohóckodásait néznünk, erőltetett rossz fogaival, idióta halandzsanyelvvel. Rossz nézni, ahogy azt tetteti, hogy ez egy rendes film, ő pedig csak simán szerepel benne, mint a hülye varázsló (Bonehead). Úgy csinál, mintha nem is ő lenne a főszereplő, hanem a sok fekete statiszta, vagy esetleg a törzs fekete királya. Közben pedig idióta módon beleszövi saját fehér (elvileg hollandus, gyakorlatilag német) nyelvét a beszédbe, és azt mondja "danke", meg ami még rosszabb, hogy "ja woll !". A dolog teljesen úgy fest, mint valami színjáték, amelyben egy kis csoport előadja, hogy náluk is van filmgyártás, náluk is szerepelnek a filmekben feketék és fehérek. De mindez áttetsző, látszik, hogy németajkú barátunk a főszereplő, ő a sztár, a többiek pedig csak statiszták.
A film poénjai nagyon gyengék, mintha az amerikai filmek legrosszabbjait parodizálnák, minden humor gusztustalanságon, fenéken és szaharon alapul. Minden nagyon mesterkélt és kiagyalt, igazi amatőr készítmény. Példaként, a film legelején, amikor a világhírű golfbajnok megérkezik Sun City-be, edzője megcsókolja a földet, a szájáéra tapad egy rágógumi, és az őket üdvözlő csoport tagjait már így, rágógumis fejjel illeti csókkal. Hú, de komoly humor, ezért aztán megéri lemenni Dél-Afrikába.
Vagy, hogy még egy példát említsünk, ugyanez a dagi feka csávó (nem helyi feka, hanem amerikai) megy-megy a sivatagban, aztán már nagyon szomjas. Megáll egy kis üzlet előtt, mint valami vadnyugati kocsma, és azt mondja, kér vizet. A helyiek azt hiszik róla, hogy ő bennszülött, és ezért nem tud angolul, ezért akármit mond, csak bólogatnak rá, a dagadék pedig ugyanezt hiszi viszont, így végül nem jut el oda, hogy vizet kapjon. Ekkor megkerüli az épületet, és az ablakon át ellop egy üveg coca-colát, csakhogy az üvegben véletlenül nem coca-cola van, hanem hashajtó. Mi látjuk ezt, de ő nem. Megissza, és elkezd zubogni a hasa. Itt elviekben nagyokat kellene kacagnunk. Talán majd máskor .. )) De a "fergeteges" humornak még nincs vége, a kiagyalt történet úgy folytatódik, hogy dagi feka barátunk egész nap így barangol tovább a sivatagban, hashajtóval a hasában. Éjjel végre megpillant egy táblát egy településen, rá van írva "toilet". Ekkor megkönnyebbül, "végre", és beront, hogy megkönnyebbüljön. Mi eközben látjuk, hogy nem is az volt kiírva, hogy "toilet", hanem az, hogy "to let" (kiadó), csak valami kaméleon rámászott a feliratra, így került oda az i-betű. A dagadék hatalmas vécézést hajt végre, majd egyszercsak felkapcsolják a villanyt, és kiderül, hogy egy népes család alszik ott, és hogy amin ül, az nem is wc, hanem egy főzőüst. A népes család természetesen nem fehér, hanem fekete, mégpedig nem amerikai (mint a dagadék), hanem bennszülött-statiszta. A család csak néz a hústoronyra, aki az ételükbe csinált, a hálószobájuk közepén, a hústorony pedig próbál úgy viselkedni, mintha "túl bonyolult lenne elmagyarázni, hogy került ennyire kínos helyzetbe", hebeg egy kicsit, meg habog, majd lekopik. Ekkor ismét az az érzés fog el minket, hogy elmulasztottunk egy kiadós kacagást.
Ilyen ez a film, kivételesen alacsony szintű, sőt, negatív. Egy hamis Istenek a Fejükre Estek, 20 évvel később, 30 évvel lemaradva. Újat azonban még így is tudott mutatni, egy olyan filmes megoldással találkoztunk, amitől az állunk is leesett. Egy-egy poén-sorozat végén (tehát pl. amikor az előző példában felkacsolják a villanyt) elektronikusan torzított hangon bemondják, hogy "ezt most jól megkaptad!". Eléggé bizarr.